Az Ifjú Zenebarátok Nemzetközi Szövetsége 1968 tavaszán Lisszabonban tartott kongresszusának határozata alapján 1968 óta ünneplik.
A gyermekek jogainak világnapját november 20-án ünnepelik világszerte, így Magyarországon is. Az ENSZ 1989. november 20-án fogadott el
egyezményt a gyermekek jogairól, a konvenciót Magyarország 1990. március 19-én írta alá. Magyarországon 1997-ben ünnepelték először a
gyermekek jogainak egyetemes napját. Az Országgyűlés 1997-ben fogadta el a gyermekek védelméről
és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt, amelybe mindazok a gyermeki jogok bekerültek, amelyeket az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye rögzít.
November 21. A Televíziózás Világnapja
Megtartásáról 1996-ban határozott az ENSZ-közgyűlés arra emlékezve,
hogy 1996. november 21-én tartották első alkalommal New Yorkban, az ENSZ
központjában a Televíziós Világfórumot. A világnap célja, hogy elősegítse az
elsősorban békével, biztonsággal, a gazdasági és társadalmi fejlődéssel kapcsolatos
televíziós programok cseréjét.