Mi is történik diákjainkkal?
Elballagnak, kilépnek az alapiskola kapuin, majd megkezdődik számukra az igazi "kaland". Iskolánk volt tanulójával, Hromada Attilával készítettünk riportot, aki a 2008/2009-es tanévben, az alapiskola lezárásával bekerült iskolánk Aranykönyvébe is. Méltón lehetünk büszkék Rá.

---

A gimnázium első évére egy nehézkes időszakként emlékezem, de a második évtől javult a helyzet és a jegyeim is jobban alakultak. Ez volt az az időszak, ahol még jobban kirajzolódott, mivel szeretnék a jövőben foglalkozni és a mostani baráti köröm nagy részét is a gimnáziumban szereztem. A gimnázium során szerettem meg még jobban a társadalomtudományokat és a német nyelvet.

Az egyetemi alapképzést Pozsonyban a BISLÁn, egy kis magánegyetemen, politológia szakon végeztem. Az egyetem fizetős volt, de sikerült rá ösztöndíjat kapnom. Pozsony inkább csak egy B-terv volt, már az úgynevezett "bachelort" is Németországban szerettem volna megszerezni, de akkor még nem volt meg a szükséges nyelvvizsgám hozzá. Végül mégis úgy alakult, hogy pozsonyi éveim során sok csereprogramon tudtam részt venni: először egy Köln melletti egyetemen voltam Erasmuson, ahol nemzetközi kapcsolatokat hallgattam, végül Hágában egy NGO-nál voltam fél évet. Mivel a szlovák akkor még gondot okozott, emlékszem, hogy egy szótárral mentem be a pozsonyi Erasmus irodába "tárgyalni" a németországi csereprogramról. Kicsit nehezen jött létre a németországi csereprogram, mert az egyetememnek nem voltak német partneriskolái, ezért nekem kellett kilobbiznom, hogy ez megtörténjen. Örömmel hallottam, hogy évekkel később is sokan használták ki ezt a partnerkapcsolatot, szlovák és német diákok egyaránt.

Már ekkor megfogalmazódott bennem, hogy a mesterképzést majd Berlinben szeretném végezni, ezért nyaranta Bécsbe mentem nyelvet tanulni. A bécsi egyetem német nyári kurzusaira iratkoztam be, szállást pedig úgy találtam, hogy a nyaraló bécsiek macskáira vigyáztam, és így náluk tudtam maradni napokig, vagy akár egy-két hétig is. Nagyon megdöbbentett ez a kölcsönös bizalom, hiszen gyakran egyetlen kávézás után átadták nekem a lakáskulcsukat és indultak is nyaralni. Még az alapiskolás időkben biológiai olimpiászon vettem részt, ahol a macskákról prezentáltam. Talán az győzte meg leendő "munkaadóimat", hogy ezeket a munkáimat mindig megmutattam nekik. :)

A mesterképzést Berlinben végeztem politológia és a kelet-európai-tanulmányok karán. Az első félévben spórolni szerettem volna, ezért egy vendéglátó családnál laktam, ahol cserébe kisegítettem őket napi pár órában, főként a gyerekeket vittem iskolába vagy edzésre. Ez nagyon jó alkalom volt arra, hogy megismerjem egy tipikus berlini család életét, akikre egyébként bármikor számíthattam ebben a teljesen új városban. A berlini évek alatt sok projektben vettem részt, ahol sok tapasztalatot szereztem az interjúkészítésről és szervezésről.

Tanulmányaim során egyben egy könyvesüzlet-kávézóban dolgoztam Berlin központi részén. Esténként politikai, kulturális eseményeken segédkeztem, nappal pedig a kávézó és könyvesüzlet munkájában. Nagyon szerettem és szívesen csináltam ezt a munkát, nagyon tetszett az állandó nyüzsgés és az ügyfelekkel való kapcsolattartás. Több híres vendég megfordult nálunk, főként a berlini politikai és művészi élet ismert arcai. Épp itt hallottam arról a lehetőségről, amely berlini tartózkodásom fénypontja lett: a német parlamentben, a Bundestagban való munkáról.

A világon egyedüliként a német parlament lehetővé teszi, sőt bátorítja a külföldi állampolgárokat a részvételre a Bundestag munkájában (ez az úgynevezett IPS- program). Nem teljesen veszélytelen mindez: az én évfolyamomban utólag felmerült a gyanú, hogy egy orosz kémnő is volt köztünk. A munka során egy német parlamenti képviselő irodájába kerültem, ahol főként egy európai közös hadsereg felállításán dolgoztunk. Óriási élmény volt, amikor Merkel kancellárral, vagy egyes miniszterekkel találkozhattam.

Kedvenc vicces emlékem ebből az időszakból az volt, amikor egy későig elnyúló esemény után már nem volt kedvem a kreuzbergi lakásomig metrózni, ezért úgy döntöttem, hogy a parlament épületében, az irodai kanapén töltöm az éjszakát. Elég mozgalmas éjszaka volt, mivel a hajnali órákban egy próbariadót adtak le az irodai hangszórókon, amitől először rendesen megijedtem. Végül reggel a takarítónő fedezett fel a kanapén: nem tudom, ki döbbent meg jobban, ő vagy én.

2019-es év második felét Brüsszelben töltöttem, ahol EU-s ügyekről tudósítottam az index.hu-nak. A lazább, barátságosabb, "franciásabb" életforma elütött Berlin pörgésétől és anonimitásától és szintén egy kellemes tapasztalat volt.

A 2020-as év mint sokan másnak, nekem is hozott néhány nehéz megpróbáltatást. Tavasszal a nagymamámat elveszítettük. ő volt a legjobb tanárom az életben és a mai napig nagyon hiányzik. A járvány terjedésével szintén egybeesett a brüsszeli szakmai gyakorlatom vége, ezt követően hazajöttem Alistálra. Ezt az időszakot arra használtam ki, hogy a diplomamunkámat megírjam és ezzel befejezzem a tanulmányaimat. Igaz a mondás, hogy minden rosszban van valami jó, hiszen épp ez az időszak hatékonyabban rávett arra, hogy minden időmet a szakdolgozatomnak szenteljem. Ha az élet nem állt volna le ennyire, biztosan nehezebben találtam volna meg az időt ennek a hosszú távú feladatnak a lezárására. Ezekben a nehéz időkben is sokat segítettek és velem voltak az itthoni barátok, akik nélkül mindez nem sikerült volna.

Szerencsére a mesterképzés lezárását Alistálról is meg tudtam oldani, emiatt nem kellett személyesen Berlinben ott lennem. Még a diplomamunkámat is csak emailben adtam le. Sokak szerint ez egy kevésbé előnyös időszak a munkakeresésre, új projektek elindítására, de mint mindig, most is bizakodóan nézek a jövő felé, hiszen az eddigi tapasztalataim is azt mutatják, hogy sosem lehetünk olyan rossz helyzetben, amiből nem tudunk valahogy kimászni.