Okt. 06.
Megemlékezés
Cikk  ¦   2015.10.06.

Az ötödikesek nem igazán értik, hogy mi is történt 1849. október 6-án, és nem tudják, hogy azok, akiket ezen a napon kivégeztek, pontosan kik is voltak. Ezúttal is felbukkannak olyan értékelő motívumok, amelyekkel már a március 15-ről szóló fogalmazásokban is találkoztunk (szabadságharc, harc a szabadságért, hősök). Ismerős számunkra az október 6-i események jelennel való közvetlen összekapcsolása is (feláldozták magukat értünk, nekik köszönhetjük a békét). Elgondolkoztató azonban, hogy az ünnepek kapcsán előkerülő, súlyos szavak - a halál, a kivégzés, a vér - elsősorban önmaguk szörnyű üzenetei, amelyeket nem rendeznek el a gyerekek számára konkrét történelmi események. Figyelemre méltó, hogy akár általában beszélnek az október 6-i eseményekről, akár konkrétan, a vértanúk megnevezésére vagy a hősök a vértanúk szavakat használják. Nem említik, hogy milyen szerepük volt a szabadságharcban.

 

1849. október 6-án végezték ki Aradon az 1848-49. évi szabadságharc 13 honvédtisztjét, Pesten pedig ugyanezen a napon hajtották végre a gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnökre kiszabott halálos ítéletet. A bécsi forradalom évfordulójára időzített kivégzéssorozat a levert szabadságharc utáni megtorlások tetőpontja volt, amiről a magyarság évről évre nemzeti gyásznap keretében emlékezik meg.

 

szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret

 

 

Forrás: Szerkesztőség     Cimkék: